Helomedies

Helomedies

Délre fordultál

Helomedies dél felé fordult, és minden erejét beleadta, hogy elmenekülhessen. Gondolatai csapongtak, hogyan rejtőzhet el a rászorulók között, miközben az őröket is elkerülhette. Ahogy a Hold engedett a Nap szorításából, az utcák ismét fényárban úsztak, minden rejteket és zugot megvilágított a Nap. Hátrapillantott, de már nem látta a századost sehol, ezért lassított, légzése is könnyebbé vált. Behúzódott egy szűk utcába, hogy megvizsgálja a testét alaposabban. A sötét anyag már egészen a homlokáig húzódott az érrendszerén keresztül, és látványosan lüktetett. Dume, hol vagy, te fattyú?

– Meg vagy! – Helomedies felkapta tekintetét a hangra, Ambar Tekrin állt előtte.

Ambar arcát még mindig korom fedte, barna tincsei csomókban álltak, hajszálai vége talán kissé meg is égtek kissé, kezében a pengén megcsillant a napfény. Ambar Tekrin szó nélkül egyenesen Helomediesre rontott. Ébernek kellett maradnia, de szemhéját egyre nehezebbnek érezte. Halkan, a távolból hallotta, ahogy Ambar a halálát kívánja. Kezével a földre ütött, tompán érezte, ahogy sebesen keresztül száguld a testén a földből nyert energia, és a macskakövek kiszakadtak a talajból, egyenesen Ambar felé repültek. A lovagot több kődarab is eltalálta, arcát szája sarkától a füléig fel is szakította egy hegyes macskakő. Vér serkent fel a sebből, a lovag megtántorodott, de összeszedte az erejét, és ismét a mágusra rontott. Helomedies bal tenyerét a talajra helyezte, hogy energiát szívjon fel belőle, de a vérében áramló anyag megakadályozta ebben. Elméje eltompult, ajkai kicserepesedtek, és nyelni sem bírt. Megpróbált félregurulni az acél elől, de végtagjai nem engedelmeskedtek neki. Üvölteni próbált, de torkát hang nem hagyta el. Amikor Ambar felhasította a koponyáját, egy leheletnyi fájdalmat sem érzett. Egyszerűen elborult, mint egy szalmazsák, végtagjai kicsavarodtak, sötét vérét felszívta a föld. Látta, ahogy a katona elégedetten elsétál, és ahogy percekkel később a nép a Tükör tér felé tart, mindenki a hőst akarja látni, aki legyőzte Rovahkiint. A Nap már alábukott a horizontnak, amikor Dume rátalált Helomedies testére.

– Nem tudtam merre bujkáltál! – Letérdelt elé a férfi, csalódott volt. – Tudod barátom, minden csatában vannak győztesek és vesztesek. A vesztesek alulmaradnak, nevüket elfelejtik, a győztesek pedig felülkerekednek, és emlékük örökké élni fog. Te csak egy lábjegyzet leszel a történelem megsárgult lapjain. – A férfi sóhajtott, és lehunyta a szemét, mielőtt kitépte a holttest torkából a démont.