Északra fordultál

Helomedies észak felé fordult, és minden erejét beleadta, hogy elmenekülhessen. Gondolatai csapongtak, milyen útvonalon éri el a leggyorsabban a város kapuját, miközben az őröket is elkerülhette. Ahogy a Hold engedett a Nap szorításából, az utcák ismét fényárban úsztak, minden rejteket és zugot megvilágított a Nap. Hátrapillantott, de már nem látta a századost sehol, ezért lassított, légzése is könnyebbé vált. Behúzódott egy szűk utcába, hogy megvizsgálja a testét alaposabban. A sötét anyag már egészen a homlokáig húzódott az érrendszerén keresztül, és látványosan lüktetett. Ahol a fekete vér feszült még fájdalmat sem érzett. Dume, hol vagy, te fattyú?

– Itt. – Dume az út végén állt, de hangját közvetlen közelről hallotta.
– Átvertél! – kiáltotta Helomedies. – Megmérgeztél!
– Megmérgeztelek? – Dume közelebb sétált, ártatlan tekintettel meredt Helomediesre. – Épp ellenkezőleg, megtisztítalak.
– Dardenos király küldött, nem igaz? Bosszút áll rajtam, és Tienne-t is megbénítja. Logikus döntés. – Helomedies hisztérikusan kuncogott. – Én is ezt tettem volna. Már úton is van a sereg, nem igaz? A városlakókat elmenekítették a tó déli partjára, és az őrség is komoly károkat szenvedett. És én az egész tervedben csak egy báb voltam. Egy ostoba játékszer, akit eldobhatsz!
– Tévedsz. Nem mérgeztelek meg, még csak meg sem akarlak ölni. Épp ellenkezőleg, istenünknek még nagy tervei vannak veled. – Dume egyik pillanatról a másikra elkomorodott, és erősen megmarkolta Helomedies vállát, de a mágus egy cseppnyi fájdalmat sem érzett. – De mégsem hagyhatom, hogy egy áruló királygyilkos szolgálja az istenemet. Az engedetlen kutya nem csak egyszer harap.

Dume a földre taszította Helomediest, akit váratlanul ért a lökés, hamar a földön találta magát. Dume a csizmájával hasba rúgta a varázslót, Helomedies még csak védekezni sem tudott, mert a harcos pillanatokon belül a mellkasára térdelt, kezeit pedig leszorította.

– És a kutyákat meg kell tanítani viselkedni.

Helomedies fulladozott és öklendezett, ahogy Dume jéghideg ujjait letolta a torkán, szabad kezével igyekezett eltolni magától a férfit, de esélye sem volt Dume nyers erejével szemben. Helomedies sírt, kapálózott és nyögött, ahogy Dume mélyebbre szuszakolta a kezét. Minden izma megfeszült, pupillái kitágultak, szemei kidülledtek, és mindene szabadságért kiáltott. Helomedies utolsó emléke, hogy Dume kitépi őt a torkából, élettelen porhüvelye pedig kicsavart végtagokkal és üveges szemekkel az ég felé meredt.

add_filter( 'hestia_single_post_meta','child_hestia_single_post_meta_function' );