Elfogadtad az ajánlatot

Igazat mondhat, és nem kellene tovább bujdosnom? Befejezhetem, amit elkezdtem? Aenes. Talán befejezhetem.

– Ez nem egy rossz ajánlat – Helomedies a férfi tekintetét fürkészte. – De mit vársz tőlem?
– Nocsak, hova ez a hirtelen fordulat? – Dume kíváncsian előre dőlt a székben, kezeit lágyan összekulcsolta az álla alatt, és a férfit fürkészte.
– Egy szóval sem mondtam, hogy csatlakozok a gyerekzsúrhoz, de meghallgatlak. És ha nem tetszik, amit hallok, férjhez mész a szakácsnőhöz – hüvelykujjával a testes asszonyra mutatott, Dume pedig Rhoda kevésbé vonzó bájaira pillantott.
– Elsőként, valóra kell váltanunk egy legendát, és aztán porig rombolnunk, hogy valami egészen újat alkothassunk. – Dume szeme csillogott az elszántságtól. – Hiszel Yaenara jóslatában?

Dume közel hajolt az asztal fölött Helomedieszhez, a mágus érezte a férfi lehelletét.

– Yaenara jóslata? Csak egy bolond révületében rémképeket látott. Semmi több. – Helomedies fejét csóválta.
– Tévedsz – Dume arca ismét széles mosolyra húzódott. – Minden egyes szava igaz, és mi segítünk valóra váltani. – Dume ujjával háromszor koppantott az asztalon, nyomatékosítva utolsó szavait.
Helomedies felhorkantott: – És mégis hogyan? Csatlakozunk a bárányokhoz az utcákon, bégetjük a papok hazugságait?
– A történelmet a győztesek írják, és mi ott fogunk állni, Helomedies.
– És hogy tervezed megírni egy fogadóból a semmi közepén? – A karját elutasítóan összefonta maga előtt a mágus.
– Veled – Dume a mágusra bökött, vastag, kérges ujjai akár egy kovácsé. – Amit elindítottál, csodálatos. Talán téged mar a bűntudat, de pontosan erre volt szüksége Aerdinnek és a világnak.
– Egy újabb háború? – Helomedies hátrahőkölt. – Kétlem. Ha annyira ismersz, tudod, pont ezt akartam elkerülni. Dalaras király csak vérontásra és rablásra készült, Megroppantani Tienne-t majd Rint, és egyesíteni Aerdint egy zsarnok uralma alatt. Láttam, hogy bánt a király a királynővel, gyermekeivel és az alattvalóival. Nem érdemelte meg, hogy Aerdin trónján üljön! – Helomedies felpattant a székből, és az asztalra csapott. A vendégek közelebb léptek, és szedett-vedett fegyvereiket Dume-ra szegezték. – Verte a királynőt, kínozta a szolgákat! Számára egy játszótér volt a kastély, semmi több! Szerinted mit tett volna, ha háborúba küldheti a játékszereit?

Dume mosolya lassan kihunyt, nyugodt tekintetét Helomediesre emelte. Felállt, a mellette álló játékoshoz lépett, és poharából kivett egy kockát.

– Tégy kardot egy férfi kezébe, és elveszi a koronát. Tégy koronát egy férfi fejére, és elveszi az egész világot. Elég ostoba kifejezés, de kedvelem. Kedvelem, pontosan azért, amiért nagyon sokan gyűlölik, ugyanis számomra azt jelenti, a hatalom azokhoz tartozik, akik elveszik. Semmi köze a kemény munkához, az ambiciózus törekvésekhez vagy a minket megillető jogokhoz. A tényleges akarat az egyetlen eszköz, ami szükséges ahhoz, hogy elvegyük, amit csak akarunk. – Dume játékosan eldobta a kockát, ami halk koppanások kíséretében végiggördült az asztalon, és hatost mutatott. – A háborút nem kerülhetjük el, hiszen a konfliktus az emberiség olvasztótégelye. Aerdin ismét lángolni fog, vadul és esztelenül, míg a tűz mindent felemészt. A kérdés mindössze az, ki lesz a hamu királya?
– Talán te? – Helomediest ámulattal hallgatta Dume szavait.
– Én? Dehogy, csak egy hírnök vagyok.
– Kinek a hírnöke? – Helomediest teljes mértékben kemény ujjai köré csavarta az idegen.
– Gyere velem, és égessük fel Aerdint együtt! – Dume karját a férfi felé nyújtotta. – Égessünk fel mindent, és hozzuk el a békét, amire vágysz!

Folytatáshoz lapozz a 4. oldalra!

add_filter( 'hestia_single_post_meta','child_hestia_single_post_meta_function' );