Már alábukott a Nap a horizont mögött, amikor Négyhúrú Lot megpengette hárfáját, és a Sárkány és a tündér lágy dallamába kezdett, Enmora pedig hívogató hangjával kísérte. Az énekes megbabonázta a férfiakat, kancsójuk ütemes csapkodásával kimutatták tetszésüket, egyesek Enmora szépségéért, mások pedig mámorító hangjáért. Odébb Rhoda három tál nyúlragut tett le a vendégek elé, fia pedig a sűrű barna sört szolgálta fel mellé. Az egyik vendég alaposan megmarkolta Rhoda fenekét, mire az asszony kötelezően elpirult, és ráripakodott hódolójára. Tőlük jobbra néhány megfáradt kóbor lovag ült a tűz mellett, és híreket cseréltek egymással a háború alakulásáról.

– Dardenos Sarakh király előre tört az Ossa-hegynél. – mondta az egyik lovag, akinek ütött-kopott mellvértjén egy sirály szállt keresztül. – Szorongatja a Melinor fiú tökét.
– A kölyök makacs, nem adja magát könnyedén. Harcoltam már a katonái ellen, és mellett is. – Szólalt meg a legmarconább zsoldos, karja olyan vastag volt, mint két tuskó. – Ne mondjunk le róla ilyen könnyedén.
– Legjobb az lenne, ha ez az egész háború abba maradna. – A legöregebb kóbor lovag kortyolt egy mélyet a söréből.
A sirály címert viselő katona felhorkantott: – És miből fizeted ki a nőidet, Kelko? Szívességből?
– Sosem fognak békét kötni – csóválta fejét a másik.
– Nem kell a béke, csak tűnjenek el mind – morogta az idős lovag.

A közös helység hosszú és huzatos volt, az egyik végében kandallóval, másikban pedig sörrel teli hordókkal. A fogadós fia keserű házi sört töltött Helomedies korsójába.

– Két ezüst – vetette oda a fiú hiányos fogai között.

Helomedies köpenye alól előhúzta a két érmét, és a kölyök gyakorlott mozdulattal eltüntette a zsebében. Helomedies vállára hosszú barna köpeny omlott, alatta zöldre festett cserzett bőr öltözéket viselt gyapjúnadrággal és barna csizmával. Ébenfekete tincsei a szemébe lógtak, és játékostársait kémlelte, gondolataikat igyekezett kifürkészni.

– A kockapóker csak az ostobák játéka! – Egyik ellenfele sértődötten felállt az asztaltól, és más társasághoz csatlakozott.

Helomedies elégedetten kortyolt egyet az italából, tekintete az ablakra vándorolt. A sűrű eső elhomályosította a keresztúton túli erdőt, de Helomediesben még tisztán éltek a régi emlékek a zöldellő erdőkről, amikor még nem marakodtak a királyok, mint rigók egy szem málna felett. Egy sötét csuhás férfi érkezett keletről Salonicából, lovát épp bevezette a pajtába. A fogadó egy sáros út közepén állt, már vagy húsz éve szolgált fel Rhoda nap, mint nap vándoroknak, utazóknak, és a környékbeli falusiaknak. A névtelen fogadóban megszokott volt, hogy az idegenek szóba elegyedtek egymással egy-egy keserű sör, ünnepnapokon pedig Rhoda nagyapjának titkos receptje alapján készült bor mellett, és történeteket osztottak meg egymással. Bár a háború már tovább vonult dél és nyugat felé, az út továbbra sem volt biztonságosabb. A patkányok előbújtak a föld alól, hogy a koncon veszekedjenek, és a védtelen utazók nem lehettek elég óvatosak az utakon.

– Sokan a régi ösvényeken utaznak, elkerülve a rohadékokat – köpött egyet Rhoda, amikor szóba kerültek a gyáva férgek az egyik asztalnál. – A mocskok mindent elszednek az otthontalanoktól és a halottaktól, válogatás nélkül.

– Egy cseppnyi tisztelet sincs bennük! – sziszegte Rhoda fia.

Nyugat felé terült el Tienne, a Gyűrűváros, ahova egyre többen menekültek Tharan király lába elé, de a fiú zárt kapukkal várta a háború túlélőit. A déli út szélesebb és sziklás volt, göröngyös dombvidék, melyet sűrű erdők és mély völgyek tűzdeltek egészen az Ossa-hegyig, ami a vidék őrzőjeként tört az ég felé. Mögötte állt messze délen Rin szent városa, amely valaha az egységes Aerdin fővárosa volt, mostanra pedig a Hit és a mesterek földjeinket adott otthont. Az északi út vadabb és veszélyesebb volt, a Kék-hegységben rablók, gyilkosok és útonállók húzódtak meg. A Fekete dalnokok portyáztak az átkelőnél, és a sziklaomlás is gyakori volt a hegyekben.

Az idegen lovas belépett a fogadó ajtaján, odakint szinte már árnyékba borult minden, a helyiségben a kandalló mellett gyertyák fénye nyújtott némi fényt a vendégeknek. A vándor felakasztotta átázott köpenyét az ajtó melletti akasztóra, Helomediesnek pedig azonnal szemet szúrt, hogy fegyvertelenül utazott, még egy tőr sem lógott a férfi oldalán.

– Tele vagyunk – mondta Rhoda, keresztbe font karokkal állt a vándor mögött. – A pajta, vagy az út. Választhatsz.
– Megfelel a pajta is asszonyom, csak egy kis meleg ételre van szükségem. – Helomedies feszengett a férfi negédes mosolyától.

Közben Enmora és Négyhúrú Lot a Farkasherceg dalát játszották, közönségük lábukkal is dobogtak már a ritmusra, nagy sikere volt a részegek körében a fiatal énekesnek.

– A Nagy Szellem áldjon meg, barátom. – Az utazó helyet foglalt Helomediesszel szemben, finomkodó mosolya egy pillanatra sem tűnt el.
– Téged is – morogta Helomedies, és korsóját viszonzásképp megemelte.

Helomediesre került a sor a játékban, egy pohárba dobta a kockákat, tenyerével lefedte a száját, alaposan megrázta, és tartalmát az asztalra öntötte. Két hatost és három különböző számot mutattak a kockák, Helomedies csalódottan tovább adta a poharat.

– A Nagy Szellem rosszallóan néz a szerencsejátékosokra. – Az idegen arcán kaján vigyor ült, de Helomedies válaszra sem méltatta, óvatosan belekortyolt a sörébe.
– Csak ez van – dünnyögte Rhoda, és lerakta a ragut az új vendég elé.
– Mondd, miért van az, hogy itt mindenki ezt az undorító moslékot eszi, míg te mézes kacsacombot kaptál? – kérdését Helomediesnek szegezte, miután az asszony tovább állt.
A férfi kelletlenül turkált a kanállal.

– Miért ide ültél annyi üres szék közül? – Helomediest irritálta a lovas arcán ülő vigyor, tökéletes és tiszta öltözéke, de leginkább az ezüstösen csillogó szeme zavarta.
– Mert te csak itt ülsz, sehol máshol – mosolya egy pillanatra sem lankadt.
– Mégis, mit akarsz tőlem? – Helomedies szemöldökét összeráncolta. – És ki vagy te?
– Ó, ne haragudj! – A vándor hirtelen felugrott, a szék hangosan csúszott végig a padlón, és Helomedies korsóját is majdnem fellökte, miközben jobbját nyújtotta. – Be sem mutatkoztam. Dume vagyok.
– Dorian – hazudta Helomedies, de nem fogadta el Dume kezét.
– Dorian. – Ismételte Dume, és alaposan megrágta a varázsló nevét.

A férfi lassan maga alá húzta a széket, kényelmesen hátradőlt, és Helomediest méregette.

– Segíthetnél nekem. Keresek valakit, talán láthattad. Azt mondják, erre felé jött. Egy magas, szálkás férfi, viccesen öltözik, csúcsos sapkát hord, hosszú, földig érő szakálla van, mágus, és királygyilkosságért üldözik, Helomediesnek hívják.
– Nem hallottam róla. – Helomedies igyekezett feszült izmait ellazítani, önkéntelenül letört egy falatot a mézes kacsából, és lenyelte.
– Nagy kár – sóhajtott a férfi. – Már hetek óta a nyomában vagyok.
– A fejpénzért keresed?

Helomedies igyekezett nyugodt maradni, fényt kívánt deríteni Dume terveire.

– Egyébként kitűnő munkát végeztél. – Dume körbenézett a fogadóban, és elégedetten vigyorgott. – Gyönyörű ez a színjáték.
– Miről beszélsz? – Helomedies hetykén az asztalra tette a kezét, igyekezett természetes mozdulatokkal elfedni rettegését, hogy elkapták.

Senki sem utazik fegyvertelenül a háború tépázta vidéken, a társai kint várakozhatnak a férfi jelére, hogy kapják el Helomediest. A mágus hátán felállt a szőr, és arcának minden apró rezdülésére figyelt, ne árulja el magát, de készen állt végezni a férfival.

– Ők már nem élnek, nem igaz? – Dume ujjával körbe mutatott a fogadóban. – Mind meghaltak, egytől egyig.

Helomedies nyelt, érezte, ahogy nyelőcsöve spirálos mozgásával levezeti a köpetet a gyomrába. Négyhúrú Lot ujjai megdermedtek a húrokon, Enmora sem dalolt, a dobogás is elmúlt, és Rhoda is megállt. A lovagok megfogták fegyvereik markolatját, Helomedies és Dume lélegzetvételén kívül csak a tűz ropogását, és a korsóban túlcsorduló sör csöpögését hallották. Minden tekintet Dume-ra szegeződött.

– Gyönyörű. – Dume szeme csillogott a látványtól. – És vannak még saját gondolataik, vagy az érzelmeidet közvetíted rajtuk keresztül?
– Mit akarsz? – Helomedies fel akarta mérni Dume képességeit, nem kívánta még kijátszani a lapjait.

A lovas meg sem rezzent az üres szempároktól.

– Nem a fejpénzért kereslek, nem érdekelnek ilyen kicsinyes dolgok, és a királyok játékai sem izgatnak. Azt akarom, hogy csatlakozz a csapatomhoz, az Umbrához.
– Umbra? – Helomedies kérdőn felvonta szemöldökét, fejét lágyan oldalra biccentette.
– Így van – Dume bólintott. – Egy csapat, aki elhozza Nahlában az igaz békét.

Helomedies horkantott.

– Nem érdekel ez az ostobaság, az emberek mindig is háborúzni fognak, ez éltet minket.
– Régen hittél benne. – Dume előhúzott egy tekercset a tunikája alól, az asztalra helyezte, és lágyan Helomedies elé lökte.

A mágus kezébe vette a papírost, kitekerte és szembe nézett tükörképével. A papíron az állt, Helomediest, kegyvesztett királyi varázslót élve vagy holtan keresik. Aki Dardenos Sarakh király elé vezeti Helomediest apja meggyilkolásáért, jutalomban részesül. Helomedies összetekerte a papírt, és Dume-ra tekintett.

– Egy papírfecnivel próbálsz fenyegetni? – Helomedies apró cafatokra tépte a felhívást. – Nem tudod, kivel ülsz szemben.
– Eleget tudok rólad. Idealista vagy, aki sokat gondolt magáról. Azt hitted, ha megölöd Dalarast, majd a pacifista fia nem folytatja, amit az előző király elindított, de tévedtél. A kígyófészekben te voltál a legkisebb sikló.
– Nem voltál ott, nem tudsz rólam semmit! Menj el, mielőtt gyermeki ijesztgetés helyett meggyilkollak téged is. – Helomedies nem tolerálta tovább az idegen gőgös viselkedését, kezét ökölbe szorította, és a vendégek egyszerre felálltak, és közelebb léptek. – Nem érdekelsz sem te, sem mocskos banditák gyülekezete.
– Rövidlátó vagy, és nem foglalkozol a következményekkel. Valóban jó döntés volt megölni Dalaras királyt, de olyan hatalmi űr keletkezett, amivel nem számoltál.
– Mégis ki a francnak képzeled magad? – förmedt Helomedies Dume-ra. – Megérkezel a semmiből, és kioktatsz a hibáimból? Nem tudsz rólam semmit! Nem voltál ott!

A lovagok kivonták kardjaikat, Rhoda kezébe vett egy kést, fia pedig egy üres korsóval fenyegetőzött. Négyhúrú Lot félre tette hárfáját, és egy széket markolt a kezében. Minden vendégnél szedett-vedett fegyverek és eszközök voltak. Dume lassan körbenézett a fogadóban, és elégedetten bólogatott.

– Nem tudsz rólam semmit – mondta a fogadós.
– Nem kérek a könyörületedből – sziszegte a fia.
– Tűnj el, mielőtt téged is felkoncollak! – Az óriás zsoldos morajló hangja sem volt fenyegető Dume számára, izmai egy pillanatra sem remegtek meg.
– Eddig is túléltem egyedül, nincs szükségem segítségre – Enmora édes hangja dühtől remegett.
– Ha én megtaláltalak, más is képes rá. – Dume hajthatatlan volt. – Szükségünk van a kígyók
között szerzett tapasztalatodra. Gondolj az Umbrára, mint egy óvóhelyre a magadfajta üldözötteknek. – Dume átnyúlt az asztal fölött, letört egy falatot Helomedies mézes kacsájából, és fölényes tekintettel lenyelte. – Tudom, csak békét akartál, és mi is pontosan erre törekszünk.
Szóval mit mondasz?

Ha elfogadod az ajánlatot, lapozz a 2. oldalra!

Ha elutasítod az ajánlatot, lapozz a 3. oldalra!

add_filter( 'hestia_single_post_meta','child_hestia_single_post_meta_function' );