Hittél az idegennek

Alisa hátra maradt. Jahnus még egyszer megpróbált az anyó után nyúlni, de a hullámzó tömeg elsodorta őket egymástól. Minél távolabb került Alisa az arkhón tar fejétől, annál könnyebbnek érezte a mellkasát, a csomó is enyhült a torkában, és az emberáradat is elviselhetőbbé vált.

– Maga hisz nekem? – kérdezte az orgonaszemű férfi.
– Talán igen – kíváncsian végigmérte a férfit Alisa. – Jöjjön, beszéljünk csendesebb helyen.

Alisa anyó leült két oszlop takarásában álló kőpadra, ahol az arkhón nem láthatta őket.

– Ugye tudja, hogy balgaság ezt állítani? Naponta több százan érkeznek Tienne-be, a háború elől menekülve. Nincs szükségük hazugságokra, mert szavai csak füstté és hamuvá válnak számukra. Szóval ki maga? – Alisa anyó hangjában harminc évnyi gyermeknevelés tükröződött, de titkon reménykedett, hogy a férfi igazat mond.
Az idegen ember vívódott, ajka remegett, és kezét összeszorította.

– Prométheusz vagyok. És Yaenara jóslata rólam szól.

Alisa anyó a fejét csóválta.

– Gyermekem, megbolydíthatta az elméd a szörnyűség, ami odakint történik. – Alisa megfogta Prométheusz kezét, de olyan hirtelen elengedte, mintha forró acélhoz nyúlt volna.
– Most már hisz nekem? – A férfi levendulaszínű szemét az anyóra emelte.

Alisa bizonytalanul bólintott, nem tudta hova tenni az érzéseit, amit az előbbi érintés váltott ki belőle.

– Hogyan? Hogyan? – suttogta az anyó.
– Nem is tudom, mit akarok igazán. Rossz döntés volt ide jönnöm. – Prométheusz felállt, és távozni készült, de papnő visszahúzta a padra.
– Kezdd el az elején! – Alisa kedvesen mosolygott, öröm, izgatottság és félelem kavalkádját érezte.
– Csapdában érzem magam ebben a szerepben. – Úgy tűnt, nem hallotta az anyó kérdését. – Szabadságra vágyom, de nem tehetem félre a kötelességemet. Ha így teszek, halálra ítélem az egész világot, és talán saját magamat is. De mégis – elmerengett egy pillanatra, – a halál is egyfajta szabadság, nem?

Prométheusz egy pillanatra Alisára nézett, de hamar lesütötte a szemét.

– Önnek ez semmit nem jelent. – A férfi lebiggyesztette ajkait, és beléjük harapott.
– Dehogynem. – Alisa lágyan megszorította Prométheusz karját, nem volt mersze ismét a kezéhez nyúlni.
– Van egy küldetésem, és hatalmam is van teljesíteni azt. Azt állítják, tudják mit érzek, és segítenek nekem, de hazudnak, valójában képtelenek rá, és nem éreznek úgy, mint én. – Prométheusz lehajtotta a fejét, és mereven maga elé bámult.
– Kicsodák? – Alisa anyó előre hajolt, hogy jobban lássa a férfi szemét.
– A mestereim. Előlük menekülök. – Prométheusz lehunyta a szemét, de az anyó érezte, csak bánatát rejti el a férfi.
– Kik a mestereid, égdárdai szerzetesek? – Alisa nem kívánt tolakodó lenni, de ki akarta húzni a férfiből az igazságot.

Alisa anyó érezte, hogy testét egyszerre járja át a négy elem, de mind közül legintenzívebben a tűz. Mióta letette esküjét, hogy a Nagy Szellemet szolgálja, és felkenték a négy olajjal, csak a víz energiáit volt képes érzékelni, de most itt ül mellette ez a férfi, és képes érzékelni a tüzet is. Megannyi kérdése lett volna, hiszen, ha valóban a Nagy Szellem bajnokával beszél, mindenre választ kaphatna. Miért hagyja, hogy az arkhónok önös céljaikra használják fel az emberek bizalmát? Mi vár a halál után? Miért kell a híveknek ennyit szenvedni? Miért van háború már nyolcszáz éve? Hogyan válhatunk eggyé a Nagy Szellem erejével?

– Nem, nem Égdárdából szöktem el, hanem a Hasadékból – Prométheusz tekintetét az anyóra emelte, szemei fátyolosak voltak.

Alisa nem tudta, mit gondoljon Prométheuszról. Hazugságnak túl őszinték voltak a szavai, igazságnak pedig hihetetlen. A hívek azt rebesgették, a mai napfogyatkozással jön el a Nagy Szellem bajnoka, de igazán Alisa is bizonytalan volt a legenda valóságalapját illetően.

– A szellemvilágból? Hogy kerültél oda? Hogy jutottál ki? – Alisa anyóban megannyi kérdés lapult, de nem zúdíthatta rá őket azonnal a férfira.
– Az első emlékem, hogy elragadnak anyám kebléről. Sírtam, könyörögtem, kapálóztam, de semmit sem értem el. Hosszú éveken át képeztek, és én vakon megtettem mindent, de az állandó beszéd a kötelességről és a végzetről, egyszerűen kikészített. – Prométheusz arcát a kezébe temette. – Irritál és dühít!
– Miért üldöznek? – Alisa anyót magával ragadta a történet. – Hogyan szöktél meg?
– Ezzel. – Prométheusz kinyitotta tenyerét, és egy apró fekete, lyukacsos kő lapult benne. – Egyetlen ugrással több ezer lépést is képes vagyok megtenni, odavisz, ahova akarom.
– És miért pont Tienne-be érkeztél?
– Nem állt szándékomban, haza akartam menni. Az Eron-hegység lábánál állt egy kis falu, de már nem maradt belőle semmi, csak csontok és homok. Megöltek mindenkit.

Prométheusz szavai zavarosak voltak, Alisa úgy érezte, hogy a férfi képtelen rendezni a gondolatait, túl sokat akar közölni egyszerre, de nem tudja, hogyan tegye. Szegény gyermek, képtelen feldolgozni a családja elvesztését, gondolta Alisa, de nem hagyta nyugodni a korábbi érzés.

– Nagyon sajnálom, tudom milyen nehéz feldolgozni a család elvesztését. Könyörtelen a háború, mindenkit elragad, akit csak ér.
– Nem a háború végzett velük. A Nagy Árnyék. – Prométheusz az asszonyra nézett. – Közeleg a sötétség.

Alisa anyó ujjaival négyszer is a Nagy Szellem jelét vetette maga elé.

– A Nagy Árnyékot több mint nyolcszáz évvel ezelőtt legyőztük, már nem létezik – állította az asszony.
– Visszatért. Megküzdöttem a szolgáival, és vesztettem. – Prométheusz kigombolta
zekéjének felső gombjait, és három hosszú seb éktelenkedett a mellkasán.
– A Nagy Szellem óvjon minket! – Alisa anyó ismét a Nagy Szellem jelét vetette maga elé.
– A feloldozásodat kérem – mondta Prométheusz, miközben sérüléseit elrejtette.
– Tessék? – Alisa anyót meglepte a kérés.
– Beszélni szerettem volna az arkhónnal, hogy oldjon fel a kötelességem alól, de elutasított. Kérlek, tedd meg nekem! – Prométheusz könyörgő tekintetét az asszonyra emelte.
– Ezt nem tehetem. Még az arkhónnak sincs joga ehhez, nekem pedig végképp nincs. – Az anyó elhűlt a kéréstől, elképzelhetetlennek tartotta, hogyan lenne képes teljesíteni a férfi kérését.
– Neked igenis van jogod, látom, hogy a te lelked tisztább, mint itt bárkié. – Prométheusz megfogta az anyó kezét, akit ismét elöntött a végtelen tűz, ami a férfiből áradt.
– Sajnálom. – Alisa anyó lassan visszahúzódott. – Nem mondhatom meg, mit tegyél és mit nem.
– Számomra ez csak egy ketrec, vagy sír – Prométheusz szinte már könyörgött. – Oldozz fel kérlek! Szeretnék szabad lenni, mert csapdában érzem magam. Lebénít és tehetetlenné tesz, bármennyire is készen állok, hogy cselekedjek.

Az anyó nem szólt semmit, Prométheusz tekintetét fürkészte, de nem látta rajta a hazugság és a cselszövés jeleit.

– Az apám halász volt, és nyolcan voltunk testvérek, túl sok éhes száj egy embernek. – Napokkal később sem tudta megmagyarázni Alisa, miért jutott eszébe a gyermekkora a férfi arcát látva, egyszerűen csak folytak a szavak belőle. – Négyünket átadott a Hitnek, de úgy is dönthetett volna, hogy elküld minket meghalni az erdőbe. Én is ugyanúgy rettegtem, mint most te. Haza akartam menni, még azt is megígértem a z édesapámnak, hogy soha többé nem eszek – Alisa ajka mosolyra húzódott. – Persze hiába. A Hit befogadott minket, növendékek lettünk, de haza kívánkoztunk, nem akartunk a templomban élni, ezért sokszor megszöktünk, de mindig ránk találtak. Hosszú évekbe telt, mire megtaláltam a helyemet a Nagy Szellem oldalán, és elfogadtam a sorsomat.
– És hogyan sikerült? – Prométheusz érdeklődve várta a folytatást, ahogy az árvák a következő meséjét.
– Találkoztam a gyermekeimmel. – Alisa anyó a padok között serénykedő növendékekre mutatott. – Láttam rajtuk, ők is szenvednek az anyjuk és apjuk nélkül, hiányzott nekik a családi szeretet, és én is átestem ezen. A gyermekekben találtam meg a Nagy Szellemet és az életcélomat. – Alisa anyó Prométheusz vállára tette a kezét, és közelebb húzta magához. – Mindannyiunk előtt megvilágítja az utat, de mi döntjük el, mihez is kezdünk vele. Felelősséggel jár, amit kijelölt számomra, de megtaláltam benne a szabadságot.

A férfi hosszasan nézett maga elé, az asszony érezte, hogy viaskodik önmagával.

– Szembe néztem velük nővér, harcoltam velük, és elbuktam. – Prométheusz csalódott volt. – Ha én nem voltam képes legyőzni a Nagy Árnyék démonjait, ki lenne rá képes?
– Velük képes leszel rá. – Alisa a templomban meghúzódó menekültekre mutatott. – A Nagy Szellem nem azért bízta rád ezt a terhet, hogy egyedül menj végig az úton, hanem társakkal, akikre támaszkodhatsz, ha szükséged van rájuk.

Prométheusz sóhajtott, és végignézett az embereken. Elsőre egy üres héjat láthatott, amiből a bitorló királyok háborúja minden csepp örömet és együttérzést kiölt, és csak a rettegés maradt utána. De közelebbről megnézve reményt láthatott a szemükben, akik bíznak Yaenara jóslatában, hogy a kard és a vér éjszakáján, mikor a csillagok hátat fordítanak, és a lepel leszáll, a világ újjászületik egy új Nap alatt.

– Miért segítettél nekik? Megkért rá valaki, hogy segíts az orvosoknak és gyógyítóknak a betegek ápolásában? – kérdezte Alisa, és a férfi piszkos kezét Prométheusz arca elé emelte.
– N-nem. Senki. – Prométheusz alig hallhatóan válaszolt.
– Mert senki más nincs, aki segítene. – Olyan közel hajolt egymáshoz Prométheusz és Alisa anyó, hogy beszélgetésük szinte suttogássá halkult.
– Meg kell tennem. – Prométheusz hangjában az önbizalom szikrája lobbant fel. – Hamarosan árnyékba borul a világ, és nincs senki, aki ezt megakadályozhatná.
– Valóban így érzel? Elfogadod a sorsodat, és beteljesíted a jóslatot? – Alisa anyó próbálta kifürkészni a kiválasztott gondolatait.
– Nehéz ezt a terhet cipelnem, néha nagyon nehéz. – a férfi ökölbe szorította a kezét, lelkét a bűntudat marcangolta. – De a Nagy Szellem hisz bennem, ezért folytatnom kell.

Prométheusz felállt, és az asszonyra nézett.

– Remélem, én is meglelem a végzetben a szabadságot. Köszönöm a szavaidat, emlékezni fogok rá.
– Hálás vagyok, hogy találkozhattam veled. – Alisa anyó úgy érezte, enyhül a férfi fájdalma.
– A Nagy Szellem kísérjen utadon! – Alisa anyó egyszerre bizarrnak és megtisztelőnek találta, hogy a Nagy Szellem bajnoka fejet hajt egy egyszerű nevelő előtt.
Az anyó figyelte a férfit, míg elhagyta a templomot. Meg mert volna esküdni, hogy a tartása és a mozgása is magabiztosabb lett.

Időközben a Hold kiharapta az első szeletet a Napból. Aznap délután ismét a növendékekkel töltött időt, Alisa anyó a Bölcsek könyvéből olvasott fel, ami a Nagy Szellem jóslatait és üzeneteit tartalmazta a hívek számára. El kellett volna küldenie a gyermekeket Kisa nővérhez, de képtelen volt rá.

– Miért hívják Bölcsek könyvének, Alisa anyó? – Enma még nem látta a könyvet korábban.

Vaskos kötet volt, lapjai megsárgultak, és Enma szerint öreg szagot árasztott magából, amin az anyó csak kuncogott.

– Bár imákat kellene tanulunk ma, úgy gondoltam, beszéljünk inkább a jóslatról. – Alisa anyó kinyitotta a könyvet. – A könyv neve abból ered, hogy Égdárdában élő szerzetesek vezetőinek, a Bölcseknek feladata lejegyezni minden spirituális cselekedetet, amely a Nagy Szellemhez köthető, és ebben olvasható Yaenara jóslata is.

A növendékek izgatottak lettek, már hónapok óta mindenki a jóslatról beszélt, mióta a Tienne Akadémia asztronómusai kiolvasták a csillagokból a legenda pontos napját, a mai napfogyatkozást. Alisa anyó kinyitotta a könyvet a jóslatról szóló oldalon:

– Ha eljön a farkasok órája, a kard és a vér éjszakája, mikor a csillagok hátat fordítanak, és a lepel leszáll, a világ újjászületik egy új Nap alatt.

Kopogtattak az ajtón. Alisa becsukta a könyvet, és lassan felállt, de Jahnus arkhón nem várta meg, míg ajtót nyitnak neki, beengedte magát.

– Mégis mit jelentsen ez? – Jahnus egy pillanatra sem leplezte modorát.
– Tanítok, mélyen tisztelt arkhón. – Alisa anyó olyan mélyen meghajolt, amennyire térdei engedték, és ismét érezte torkában a csomót, hangja remegett.
– Nem ebben állapodtunk meg! – Az arkhón hangja éles volt, nem tűrt ellenkezést senkitől.
– Tudom arkhón, de…
– Meg kell adnunk mindent a népnek, Alisa anyó, és ehhez minden kézre szükségünk van.

Alisa vett egy mély lélegzetet, és felidézte Prométheusz meleg, liliomszín szemét, és hagyta, hogy átjárja testét a tomboló tűz. Az ízületében feszülő fájdalom enyhült, keze sem remegett tovább, és a víz is lehűtötte zsibongó gondolatait.

– A növendékeknek maguknak kell dönteniük arról, hogy segítenek-e a gyógyítóknak, ismerve a veszélyeket. – Alisa anyó állta Jahnus dühös tekintetét, de a csomó továbbra is feszítette a mellkasát.
– Tisztelettel, arkhón, én szívesen segítek Kisa nővér munkájában. – Joras felállt a székéből.
– Mi is segítünk. – Senna és Zekrin is csatlakozott Jorashoz.

A többiek ülve maradtak.

– Többet ér hat lelkes kéz, mint nyolc csüggedt pár.

Az arkhón orrcimpái kitágultak, a nyakán feldagadt egy ér, Alisa anyó érezte, hogy nehezen fogja vissza dühét a férfi.

– Ám legyen! – az arkhón szemeit összehúzta. – De ezt nem felejtem el, Alisa nővér.

Intett az önkénteseknek, akik szorosan követték őt Kisa nővérhez. Alisa büszke volt magára, és örült, hogy több választási lehetőséget adott az árváknak, mint amennyi neki adatott meg. Visszaült a székbe, csontjai ropogtak, csípője sajgott, és térde ismét rakoncátlankodott. Kezébe vette a könyvet, és kinyitotta a jóslatnál, de sokáig csak némán bámulta a sorokat. A gyerekek nem súgtak össze, ők is tisztában voltak Jahnus arkhón hamis mosolya mögött rejtőző emberrel, csendben vártak, hogy Alisa anyó összeszedhesse magát. Hosszú hallgatás után Gendrin szólalt meg elsőként: – És mégis mit jelent a jóslat.

– Minden korban másképp értelmezték Yaenara szavait, egyesek úgy vélik, már korábban megvalósult a jóslat, de mások szerint a napfogyatkozásra utal. – Alisa meglepődött, milyen könnyedén zökkent vissza gondolataiból.

A szoba lassan árnyékba borult, ahogy egyre kevesebb fény szűrődött be a színes ablakokon, és a Hold magába szívta a Napot.

– Mi lesz, ha mégsem teljesedik be a jóslat most? – kérdezte Gendrin.
– Úgy érzem, ma eljön ez a nap. – Alisa elégedetten mosolygott, és a gyermekek érdeklődő arcát fürkészte.
– Miből gondolja ezt? – Gendrint furdalta a kíváncsiság, ahogy eddig korábban sosem.
– Mert hiszek benne. – Alisa anyóban egy cseppnyi kétség sem volt, és mosolyogva Prométheuszra gondolt.

add_filter( 'hestia_single_post_meta','child_hestia_single_post_meta_function' );