Alisa anyó

Alisa anyó

A gyermekek áhítattal figyelték, ahogy megannyi apró buborék táncolt körülöttük. Vágyakozva nyúltak volna utánuk, hogy kipukkantsák ujjaikkal, de Alisa anyó megtiltotta.

– Az órán figyelni kell! – Minden előadását ezzel kezdte a vén papnő.

Alisa már több mint negyvenhét éve szolgálta a Nagy Szellemet, ebből az utóbbi negyvenöt évet Tienne árváinak nevelésével töltötte. Mindenki tisztelettel beszélt róla, és még azok is anyának hívták, akik szerető családban nőttek fel az árvaháztól távol.

– Még mielőtt az idő született volna, fényes gömbök száguldoztak a végtelen sötétségben, sebességük emberi szemmel követhetetlen volt. – Ahogy Alisa anyó ujjai táncoltak a levegőben, a buborékok hevesen forogtak a gyermekek felett. – Évmilliárdok óta utaztak a világűrben, hogy újabb és újabb világokat alkossanak. Ők voltak az Elsők. Olyan gyorsan süvítettek át a végtelenben, hogy testükről világító gömbök váltak le, amelyek közül sok lehűlt, és lassú mozgásba kezdett tüzesen ragyogó társaik körül. – A buborékok összementek, néhány közülük ki is pukkadt, majd a kis víztestek nagyobb társaikat körbe fonták. – Ezután az Elsők megalkották elsőszülöttjeiket, az Őrzőket, azzal a céllal, hogy felkészítsék a világokat a Nagy Szellem érkezésére. Miután az Elsők távoztak az ismert univerzumból, a világok védelmét és irányítását második gyermekükre, a Nagy Szellemre bízták, aki számos bolygót lakhatóvá tett, majd agyagból, hamuból, harmatból és levegőből megalkotta az élővilágot. Hosszú időn keresztül tanított minket, hogyan győzhetjük le a különböző akadályokat, és végül sikerrel jártunk.

Mély csend telepedett a fiatalokra. Alisa anyó már úgy ismerte őket, mintha a saját gyermekei lennének. Gendrin nyughatatlan ördögfióka volt, a lányok mindig összesúgtak a háta mögött. Enma, ha gondolatai elkalandoztak a mesék és dalok közben, állandóan fújta az orrát egy szakadt ruhadarabba, nehogy Alisa őt szólítsa fel. Ooka a kezeit babrálta, és a padlót figyelte, próbált kimaradni az egészből, de a többiek többé-kevésbé figyeltek. Alisa sok időt töltött az árvák között, ismerte már az álmaikat és a vágyaikat is, nem mindenki kívánta letenni a Hit fogadalmát. Harcosok és hercegnők akartak lenni, bejárni és felfedezni a világot, királyok szakácsai, gazdag kereskedők, kitűnő kovácsmesterek és ápolók akartak lenni. Sokan a háború árvái voltak, akiket elszakított családjaiktól az acél és a tűz, és néhányan bíztak benne, hogy szüleik vagy rokonaik rájuk találnak, és eljönnek értük.

– Zerka, hogyan segített nekünk a Nagy Szellem átvészelni a kezdetet, amikor még esetlenek és védtelenek voltunk?
– Tüzet, vizet, földet és levegőt adott nekünk, a mágia négy elemét.

Alisa kedvesen bólintott. Senna, akinek mindig volt egy kérdése, egy pillanatig sem habozott, hogy kezét a magasba emelje. Alisa látta az irigy és mérges tekinteteket a többiek arcán. Nem sokan kedvelték Sennát, mert okoskodó és minden lében kanál volt, de az anyó nem bánta. Ez a világ egyszer az okoskodóké lesz. Alisa szót adott Sennának.

– Ha a Nagy Szellem adta nekünk a mágiát, miért zárta be a király a varázslókat a szigetre?

Alisa szerette volna elkerülni ezt a témát, és mindent, ami Tharan Melinor királyhoz fűződött. Tudta, hogy nem óvhatja meg a gyermekeket örökre a gonoszságtól, ami a templom falain túl történik, mert ők is látták, ami a városban történik.

– Mert az Akadémia hallgatói nem akartak tovább harcolni, ezért betörtek a palotába, hogy végezzenek a királlyal, és a főmágust emeljék trónra. – Gendrin elég idős volt ahhoz, hogy már tisztán emlékezzen a diáklázadásra.
– Ez nem igaz – vetette oda Joras. – A halászok azt mondják, Tharan király parancsba adta, hogy végezzenek a diákokkal és a tanárokkal, akik a palota előtt gyülekeztek.
– És aztán betörtek a palotába, hogy meggyilkolják a királyt. A történetet mindenki ismeri.
– Hazugság! – Joras felpattant a székéből, és az asztalra csapott!
– Mégis ki mondta ezt neked? – Az anyó nyugtató hangjára mindenki lehiggadt.
– A halászok a Keserű Békában! – mondta Joras dacosan, kezét összefonta maga előtt, és kinézett az ablakon, mintha valami fontos dolog kötné le a figyelmét a templomi kertben.
– Mert aztán a halászokban lehet bízni a keleti parton! Az Acél útja közvetlenül a palota mellett van, a kovácsok első kézből hallják a királynál történteket. – Gendrin sok időt töltött az Acél úton, ha nem a templomban tanult, Murro kovácsmester alatt volt inas.
– És hisztek a pletykáknak? – Alisa hangja gyengéd és szeretetteljes volt. – Gyermekeim, ha valóban fényt akartok deríteni az igazságra, több emberrel beszéljetek, aki aznap a palotánál volt. Ne higgyetek el mindent, amit a fogadóban vagy az Acél úton mondanak!
– Hát mi történt valójában, Alisa anyó? – Enma kíváncsi tekintetét az anyóra emelte.

Alisa nem szívesen emlékezett vissza a diáklázadás napjára, de az árvák érdeklődő tekintettel kérlelték.

– Tudjátok mit? – Alisa anyó kedvesen elmosolyodott. – Kérdezzétek meg az embereket, akikben megbíztok, és hallgattok a szavukra, három nap múlva pedig mondjátok el, mit hallottatok, és én is elmondom, hogy látom a diáklázadást.

A gyerekek beleegyeztek, bár nem mindenkinek tetszett a feladat.

– Mára ennyi – mondta Alisa, és leült egy székre, csontjai ropogva adták meg magukat. – De ne menjetek messzire! – Az anyó óvatosságra intette őket. – A rászorulók között elvegyülhettek mások is, akik árthatnak nektek.

Az árvák felálltak, és meghajoltak az anyó előtt.

– Köszönjük a tanítást, Alisa anyó! – mondták a gyermekek egyszerre, ki több, ki kevesebb lelkesedéssel.

Miután a fiatalok távoztak a teremből, Alisa kivett az asztalon álló gyümölcskosárból egy narancsot, meghámozta, és a héját hetykén egy vízzel teli edénybe hajította, ami alatt egy gyertya égett. Rövid időn belül narancs illat járta át a termet, nyugtató hatással volt Alisa idegeire. Egy fiatal írnok halkan kopogtatott a nyitott ajtón, és meghajolt Alisa anyó előtt.

– Örülök, hogy látlak Jyana nővér. – Az anyó vékony ajkai mosolyra húzódtak.
– Szintúgy, Alisa anyó. – Az írnok közelebb lépett, és Alisa hellyel kínálta. – Jahnus arkhón küldött érted, beszélni kíván veled. Azt mondta, fontos.
– Rendben, köszönöm, hogy szóltál. Az imádságon van, ugye? – Alisa lenyelt egy falatot a gyümölcsből, a gyomra egy pillanatra összerándult.
– Igen. Illetve, én is váltani akartam veled néhány szót, mert holnap indulok.
– Égdárdába? – Alisa naranccsal kínálta Jyanát, de a nővér elutasította.
– Igen, hajnalban indul a szekér, heten fogunk csatlakozni a szerzetesekhez.
– Remélem sikerül kiteljesíteni a spirituális energiáidat, és eggyé válsz a Nagy Szellemmel. – Az anyó boldog volt és büszke, örült Jyanának, már hosszú évek óta vágyott arra, hogy Égdárdába utazhasson.
– Te nem akarsz csatlakozni hozzánk, Alisa anyó? – Jyana nővér kezébe vette nevelőanyjának csontos ujjait, megsimogatta ráncos kézfejét. – A víz már átmosta a testedet, Égdárdában közelebb kerülhetsz a Nagy Szellemhez, talán a Bölcsekhez is csatlakozhatsz.
– Ez nem az én utam, Jyana. – Lágyan megpaskolta az írnok kezét. – Nekem még dolgom van itt, a gyermekeknek szükségük van rám.

Jyana nővér kuncogott.

– Sosem változol meg, mindig is ők lesznek számodra az elsők, nem igaz?

Alisa anyó elmosolyodott, és bólintott. Beleharapott a következő gerezdbe, Jyana pedig felállt, de még az ajtóból visszanézett.

– Köszönöm, hogy ott voltál nekem mindig, ha szükségem volt valakire. Tudom, hogy nem te adtál nekünk életet, de mindannyian anyaként tekintünk rád a templomban. Vigyázz magadra!
– A Nagy Szellem kísérjen utadon! – köszönt el Alisa anyó, mielőtt Jyana eltűnt az ajtóban.

Miután az utolsó gerezd narancsot is lenyelte, felállt, elfújta a gyertyát, és kilépett a folyosóra. Hosszú, mély repedések futottak végig a szürke, egyhangú falakon. Mióta Tienne temploma megépült a tó déli partján hatszáz évvel ezelőtt, számos alkalommal kellett mesterembereket hívni, hogy megóvhassák az épületet a beomlástól. A déli folyosót is, ahol a nevelői és tanítói szobák voltak, gerendákkal kellett megtámasztani, hogy megelőzzék az épületet a további sérülésektől. Az ajtókon keresztül kiszűrődött a nevelők hangja, épp írást és olvasást tanítottak a növendékeknek, amire szükségük lesz, ha nem maradnak a tienne-i templom falai között, hanem egy nemes urat vagy akár királyt fognak szolgálni. Alisa anyó megállt egy pillanatra a következő ajtó mellett, Ulwin testvér szobája volt, délelőtti imával és meditációval tölthette idejét, mert semmilyen hangot nem hallott az ajtó mögött. A folyosó végén bekukucskált a nyitott ajtón, Kisa nővér és Aurin testvér üvegekkel teli ládákat pakoltak.

– Már csak néhány hétre elegendő gyógyszerünk maradt – Aurin testvér elhelyezte egy polcon a kezében lévő dobozt. – Égdárdába zarándokolnak sokan, hamarosan a sérülteket sem fogjuk ellátni.

– Beszéltem az arkhónnal ez ügyben. – Szinte suttogott a mindig halk hangú Kisa nővér. – A gyógyszert illetően pedig beszélni fogok a javasasszonyokkal. Más nem írok levelet Sirályfészeknek, talán még segítenek nekünk.

– Mindenki le van terhelve, mióta a harcok eltolódtak dél felé. Egyre többen érkeznek, és már nehezen bírjuk. Nehezen bírom, Kisa nővér.

Alisa anyó már nem hallotta Kisa nővér válaszát, lassan tovább botorkált a szentélyhez, hogy csatlakozzon az arkhón imájához. A csarnokban emberek százai nyomorogtak a padok között és a folyosókon, Jahnus szavait hallgatták. Az ódon kőfalak magabiztosan törtek a magasba, ahol védelmezőn összefonódtak kupolát képezve a csarnok közepén, mintha szerető anya ölelné a gyermekét. Hatalmas, színes ablakokon keresztül a fény vörös, kék, zöld és sárga árnyalataira szakadt, fényárban áztatva a templomot. A falak mentén oszlopok óriási kezekként támasztották a boltíveket, amelyeket kagylók, halak, madarak, tavi rózsák és a víz más motívumai díszítettek.
A csarnok közepén elhelyezett padokon túlcsordultak a hívők, halk énekükkel követték az arkhónt. Velük szemben, emelvényen állt Jahnus arkhón egy kagylókból, hínárból és tavi kavicsokból emelt oltár előtt, ősi imákat és dalokat énekelt, hangja betöltötte a csarnokot. Barna pamut tunikájának ujja a földig ért, megannyi zsebet rejtett, amiben hasznos holmik és értékes kincsek bújtak meg. Derekán kétszer körbefont öv lógott, szinte már a padlót súrolta. Viselete egyszerű volt, amit a négy elem motívumai ékesítettek. Az anyó kínt és nyomorúságot látott a hívek arcán. A gyermekek anyjukhoz bújtak, bízva abban, hogy gyomruk megtelik étellel, és visszakapják otthonaikat. A sorok között Alisa nővérei és testvérei élelmet és vizet osztottak, az emberek pedig kezet csókoltak, és megköszönték a segítséget. Hálásak voltak, mert Tharan király nem törődött a népével, elfoglalta saját büszkesége és hatalomvágya, a Hit azonban kinyitotta kapuit mindenki előtt.

– Ma eljön a farkasok órája, a kard és a vér éjszakája, de ne féljetek, mert a Nagy Szellem megvéd mindnyájunkat! Mikor a Hold elnyeli a Napot, és árnyékba borít mindent, felemelkedik a Nagy Szellem bajnoka, aki egyesíti Aerdint. Maradjatok hűek a Nagy Szellemhez, és bebocsátást nyerhettek istenünk udvarába. Ne feledjétek gyermekeim, a Hit megóv titeket a bajban. – Az arkhón szavai hatására az emberek a Nagy Szellem jelét vetették maguk elé, és együtt mormolták az ima utolsó énekét. – Hangja betöltötte a termet, a hívek megbabonázva hallgatták szónoklatait és imáit, amiben a Nagy Szellemet kérte, békítse ki az egymással viaskodókat, és hozza el a kiválasztottat a napfogyatkozással.

Amikor Jahnus befejezte a beszédjét, meggyújtott egy szentélyben elhelyezett mécsest, egy vízzel teli edényt helyezett fölé, amibe szárított fűszereket szórt. Perceken belül ánizs, kakukkfű és levendula illata járta át a csarnokot. Az arkhón letérdelt a szentély előtt, és megköszönte a Nagy Szellemnek, hogy megóvta népét a háború viszontagságaitól. Az emberek áhítattal figyelték Jahnus lépéseit, reményt és biztonságot adott nekik a templom vezetője. Az arkhón szinte ragyogott az emberek körében, fülében logó ékszerei lágyan visszaverték a gyertyák fényét. Az ima végén az emberek sorban álltak az arkhón előtt, hogy neki is hálát adjanak. Egy fiatal asszony kérlelte, hogy áldja meg kisfiát, egy idős, megnyomorodott férfi pedig könnyes szemmel nyúlt az arkhón keze után, és megcsókolta a pecsétgyűrűjét. Mindenki Jahnus körül tolongott, hogy hálát adjon neki, kivéve egy férfit. Levendula színű szeme azonnal feltűnt az anyónak, és a fáradtságtól talán tíz évvel tűnt idősebbnek, mint amennyi valójában lehetett. Alisa anyó feljebb valójára tekintett, kedves tekintete mögött látta a szigorú arkhónt. Gyomra görcsbe rándult, és önkéntelenül ruhájára nézett, megigazította a gyűrődéseket és hajtásokat, ősz tincseit füle mögé parancsolta, és átfurakodott a tömegen Jahnushoz.

– Hivatott, arkhón? – Alisa anyó próbálta kihúzni magát, de hajlott gerince tiltakozott ellene.
– Alisa anyó, szükségem van a segítségére. – Jahnus lágyan megfogta az asszony könyökét, és gyengéden magával húzta. – Kisa nővérnek több segítségre van szüksége a betegek ápolásában. Délután a kölykök is a táborban fognak dolgozni.
– Minden tisztelettel, Jahnus arkhón, jó választásnak tartja ezt? – kérdezte az asszony, de lesütötte arcát, torkában csomót érzett.
– Megkérdőjelezi a döntésemet, Alisa anyó? – Ónix fekete szemét az anyóra szegezte, lágy szavai mögött gyilkos tőrök rejtőztek.
– Nem. De a gyerekek. Enma még csak hatéves, Zerka pár hete lett növendékké avatva. – Az asszony kihúzta kezét a férfi szorításából, torkában a csomó egyre csak dagadt. – Odakint egymást fertőzik az emberek, tüdőbaj és járvány terjed a táborban. Ilyen fiatal gyerekekkel azonnal végez a betegség.

Alisa lágyan megszorította az arkhón kezét, és megcsókolta a gyűrűt.

– A szükség nagy úr, Alisa anyó, és meg kell cselekednünk, amire a Nagy Szellem kijelölt minket. – Jahnus kihúzta magát, és mindenki eltörpült mellette, Alisa erőtlennek érezte magát a férfi mellett.
– A Nagy Szellem vagy ön? – súgta alig hallhatóan Alisa anyó.
– Mit mondott? – Alisa érezte, hogy az arkhón éktelen haragra gyúl, törékeny testét egy szóval összezúzhatta volna a férfi.
– Elnézést, arkhón! – Az orgona szemű férfi állt Jahnus mögött.
– Mit akar? – az arkhón a férfire meredt, dühét nem tudta leplezni.

A férfi ábrázata sápadt volt, hófehér bőrén szinte világított a szeme. Barna köpenyt viselt, zekéjét pedig könyékig alvadt vér borította, mocskos haját varkocsban összefogta. Egy fáradt, megtört ember állt velük szemben.

– Bocsánat! – az arkhón hangja kisimult, és negédessé vált, ismét az a férfi volt, aki korábban a szentély előtt állt. – Sürgős feladatom van, sajnos már nincs időm.

Jahnus kikerülte az idegent, de a férfi az arkhón elé lépett.

– Nézze, fiam, holnap ismét vezetek imát, ha velem kíván beszélni, jöjjön vissza. – Az arkhón hangja ingerültségről árulkodott, nehezen leplezte, hogy nem volt ínyére a férfi jelenléte. Jahnus félretolta az idegent, de ő még utána szólt: – Én vagyok a kiválasztott.

A körülötte állók felé fordultak, a levegő is megdermedt körülöttük. Alisa szeme a csapzott férfi és az arkhón között ugrált. Megjelenik egy ember a semmiből, és a napfogyatkozáskor azt állítja, hogy ő a kiválasztott? Az emberek így is kétségbe vannak esve, nincs szükségük hamis reményekre egy hazug szájából!

– Tűnjön innen! Jöjjön, Alisa anyó! – sürgette az arkhón.

De Alisa elbizonytalanodott. Vajon igazat mond? Tényleg ő a Nagy Szellem bajnoka? Jahnus visszafordult, mikor észrevette, hogy nem tart vele az asszony.

– Alisa nővér, kérem, jöjjön! Még néhány fontos dologról beszélnünk kell.

Az asszonyban kavarogtak a gondolatok és az érzések. Mióta csatlakozott a Hithez, arra törekedett, hogy a víz imádatán keresztül közelebb kerüljön a Nagy Szellemhez. Ez a megtört fiú lenne a kiválasztott, aki egyesíti Aerdint?

Ha hiszel az idegennek, lapozz a 2. oldalra!
Ha hiszel az idegennek, lapozz a 3. oldalra!